Happy 3 Year Blogiversary Week | Amikor kiszeretsz a saját blogodból!? (tippek, tanácsok, egyediség, belviszályok)

Ha már hosszú ideje írunk, rutinszerűvé válik a folyamat, és bár imádjuk azt amit alkottunk, előfordulnak helyzetek, amikor egyszerűen kiszeretünk a saját blogunkból. Velem is megtörtént már az elmúlt 3 évben, hogy kevésbé szívesen léptem fel az oldalra, nyitottam meg egy új bejegyzést, vagy kezdtem el fotózni és szerkeszteni a képeimet, mert abban a helyzetben valahogy nem jött úgy, ahogy jönnie kellett volna. Megtörténik. Mindannyiunkkal. Van néhány dolog azonban, ami nekem segített újra beleszeretnem a saját blogomba, ezeket szeretném megosztani most veletek, néhány személyes, blogolással kapcsolatos tapasztalattal kiegészítve a végén.

Tegyünk egy lépést hátra: Legyen szó akár egy napról, hétről, vagy akár több hónapról, némi lélegzetvételnyi idő sosem árt. Tartsunk egy kis szünetet. Ha ránézünk a blogunkra, és szinte csak a hibákat vesszük észre - hogy mit írtunk volna másként, miért olyanok a képek beállításai, vagy a fények - és ezek az apró dolgok bosszantanak minket, akkor itt az ideje kifújni a levegőt, és magára hagyni a blogot egy kis időre. Nem hiszem, hogy van értelme kényszeríti magunkat valami olyasmire, amihez éppen akkor nem úgy viszonyulunk, és nem adunk bele minden kreativitást és szépérzéket. Válasszuk ilyenkor a kisebb rosszat, és vonuljunk el pihenőre.

Módosítsuk az elrendezést, frissítsük fel a blog kinézetét: Ha változásra vágyunk ez lehet a legkönnyebb módja a felfrissülésnek. Vehetünk egy egészen nagy fordulatot is, de változtathatunk apróságokon, mint egy új kép magunkról az oldalsávban, vagy a betűtípus, elrendezés módosítása, sorrendje, képek elhelyezése, címkék módosítása vagy más oldalfelosztás. Lényeg, hogy ami eddig rutinszerű volt, azt most egy kis újdonság váltsa fel. De elég akár a hátteret is módosítani, vagy az oldalszélességet: kinek mire van szüksége, ahhoz, hogy jobb színben lássa a blogját. 

Próbáljunk ki valami újat: Ha saját blogot vezetünk, egy idő után mind belekerülünk egy skatulyába, amiből nehéz kiszabadulni. Mert te most beauty blogger vagy, te meg fashion, te meg lifestyle, vagy gasztro, és igazából teljesen mindegy mi, akkor is megkapjuk a címkéket. Mind belekerülünk egy dobozba, és ezért úgy érezzük, hogy megvannak a határaink, emiatt pedig elvárásokba ütközünk, nem csak magunkkal szemben, de az olvasókkal szemben is. Nem merjük megtenni, hogy más témakör is olykor helyet kapjon a blogunkon. De miért ne? Lehet, hogy sokszor ijesztő kitörni ebből a skatulyából, de szerintem mindenki olyan dolgokról írjon a SAJÁT blogján, amiről akar. Ezt jelenti a blogolás szabadsága! Különböző élethelyzetekbe kerülhet minden blogger, és lehet, hogy az ami 1 éve még nagyon távol állt tőlem, ma minden nap foglalkoztat: belőlem jön, ezt tartom izgalmasnak, ezt az élményt tudom átadni olyan minőségben, amit más is szívesen elolvasna vagy átélne.

Ne szorítsuk magunkat szabályok közé: Ne érezd azt, hogy ha nincs meg a heti 3-4 bejegyzés máris rossz bloggerré válsz, mert ez butaság. Velem is előfordult már, hogy ki volt tűzve, hogy márpedig a heti 3 bejegyzést kötelezően hoznom kell, és amikor nem jött az ihlet kétségbe estem, jaj mi lesz most. Semmi. Miért mi lenne? Nincs értelme kötelezőnek venni semmit. Nem attól lesz szimpatikus az oldalad, hogy csorgatod ki magadból a napi bejegyzéseket, mert ez az egész nem erről szól. 3 év után is azt vallom, hogy ez valami olyan dolog, amiben meg kell találnod magad, a kreativitásod, és a boldogságod. Ha épp’ olyanod van, írj heti 1-2 bejegyzést, de abba adj bele mindent. Velem is előfordult már hasonló helyzet - nem halt bele talán senki. Olyan is van, amikor annyi mondanivalóm van, hogy 4-5 bejegyzés is kikerül. Adjuk meg magunknak ezt a szabadságot, ez még mindig inkább örömforrás, mint kötelező munka legyen!

Ne hasonlítsuk magunkat máshoz: Ez az egyetlen pont ami egy külön bejegyzést is kaphatna, mert hihetetlen történeteket tudnék mesélni, de inkább csak jelzésképp emelem ki. Nagyon lehangoló tud ugyanis lenni, ha bloggerként próbál az ember kreatív lenni, érdekeset alkotni, kivívni a saját maga és az olvasók elégedettségét, mégis időről-időre beleütközik a problémába, hogy az ötlete, kellékei, beállításai és stílusa - hogy hogy nem - visszaköszönnek más blogján. Ezen nagyon nehéz túllépni, és ha éppen olyan hangulatunkban kap el minket ez a szembesülés, tényleg mélyre lehet kerülni. Nem egyszer futottam már bele én is ebbe, de rájöttem, hogy nem érdekel! Ha nekem tetszik az a tálca, tál, virág, beállítás, elrendezett kompozíció, én bizony kiteszem. Ha ez valakit zavar, akkor szépen bezárja az oldalt és tovább áll. Nem egyszer volt visszhangja különböző oldalakon ennek a "legyünk egyediek" mozgalomnak, de kérdem én: mit csináljon az, akinek az ötlete egyedi volt, majd vírusszerűen terjedni kezdett? Most azért ne tegyek ki valamit és gondoljam át a saját koncepcióm, mert másnak ez terhes? Nem hinném. Azt vallom, hogy igenis a saját blogján - ebben a kis külön világban - mindenki azt tegyen ki, amit szeretne - nyilván a jó ízlés keretein belül - és ne hasonlítsa magát máshoz, hogy jajj ő is kitette ma, meg ő is úgy tette ki. Ha ezek a rossz élmények befolyásolnak minket, nagy nyomás alá kerülhetünk, ami megint csak azt az örömet rombolja le, amit a blog jelent számunkra. Az megint más kérdés, amikor képről képre, ötletről ötletre - sőt adott termékre - egyező hasonlóságot vélünk felfedezni. Ilyenkor mi a megoldás? Nyelünk egy nagyot, morgolódunk magunkban egy kicsit, és megyünk tovább a saját utunkon...

Ne törődjünk a belviszályokkal: próbálok olyan finoman fogalmazni amennyire csak lehetséges, de sajnos a beauty blogger társadalom - tapasztalataim szerint - koránt sem annyira befogadó és barátságos, mint amennyire azt a kezdetekkor gondoltam. Nem pihengetünk együtt rózsaszín és habos-babos bárányfelhőkön, igenis klikkek és csoportok alakultak ki, és sokszor indulnak el rosszindulatú pletykák, egymásra mutogatások, szándékosan gerjesztett problémák és feszültségek. Nem egy olyan blogger van a közvetlen környezetemben, aki fontolgatta már emiatt az írás befejezését, és sajnos akad olyan is, aki pont emiatt a felesleges feszültségkeltés, és kavarás miatt mondta azt, hogy köszöni szépen, de ő ebből a közegből többet nem kér, nem folytatja tovább, nincs erre szüksége. Szerintem intelligencia kérdése, hogy az ember felveszi-e a kesztyűt és becsatlakozik a vitába, vagy bölcsen hallgat, és nem akad fenn olyan napi szinten felmerülő furkálódásokon, hogy az adott bloggert miért hívták meg ide vagy oda, miért kap termékeket kipróbálni, miért szponzorálja pont az a cég, és ha már ennyien szponzorálják az vajon üzleti - és érdemi! - megkeresés eredménye, vagy az adott blogger kopogtatott az ajtón - hogy hellóka itt vagyok, támogassatok, írtam már nagyjából 20 bejegyzést - mennyire hiteles ettől, mit jelent egyáltalán hitelesnek lenni, és hitelesnek maradni! A magam részéről, általában csendesen figyelem az eseményeket, az egyre liluló fejeket, és tartom távol magam olyan messze, amennyire csak lehetséges, az éppen aktuális cicaharcoktól.